|
Fakitermelés
|
|||||
|
A fakitermelés a manapság elterjedt természetvédő
világba nem tartozik a megbecsült szakmák közé, legalábbis a közvélemény
szerint. Az igazság pedig mint sok más esetben messze áll a hiedelmektől.
A természet védelme és az erdőgazdálkodás ugyanis nem ellenségei egymásnak.
Pont úgy, ahogy a mezőgazdaságban is vetünk, kapálunk, gazolunk, permetezünk,
majd később aratunk, ugyan úgy az erdeinkben is megfigyelhetők ugyanezen
feladatok, és munkafolyamatok. A különbség annyi csupán, hogy az ember
itt nem egy évre tervez, hanem 40- 60 évre előre. Sokkal szembeötlőbb
ez esetben, hogy a már megszokott haza vezető út mellől kivágtak egy
erdőt, mintha a gabonát aratnák le nyár végére. A nagy különbség azonban
a megújulás időtartamában van csupán. A kivágott erdő helyén új erdőt kell létrehozni. Az erdő megújulhat magról, melyeket a kivágás előtt a fák hullajtottak el, sarjról ami annyit tesz hogy a letermelt állomány földben maradt gyökerei hajtanak ki újra, illetve csemete ültetéssel. Amikor elkezdődik a hajtás, a munkafolyamatok már ugyan azok. Amíg a fák alacsonyak, elnyomja őket az aljnövényzet, így évente akár többször is kaszálják a területet, biztosítva a fényt, és a tápanyagot a facsemetéknek. A kis csemeték amikor már kezdenek új erdővé összeállni, nem sanyargatja őket a gyom, akkor jön a következő munkafázis, az erdőápolás. Itt a szakemberek elindulnak, és a fő szempontokat szemelött tartva / pl.: átlag magasság, elsődleges fa fajták, sűrűség…/ megritkítják a szinte bozótosnak tűnő fiatal erdőt, teret, és energiát adva ezzel az életerős kis fáknak a gondtalan növekvéshez. Az idő múlásával - úgy 15 év múlva - a kis fák sokasága már árnyékot adó erdővé növi ki magát. Ilyenkor kezdődnek a gyérítések. A munkát 5-8 évente ismétlik. A lényege, hogy az idő közben kinőtt oda nem illő, vagy túl alacsony/magas, vihartól, hótól, jégtől kidőlt, megsérült illetve beteg fákat kivágják, vagy a túl sűrű területeket növekvésre alkalmassá teszik az egészséges fák számára. Ezek a munkafolyamatok mind hozzájárulnak ahhoz hogy erdeink élvezhetőek legyenek egy tavaszi kirándulás alkalmával, és ne egy kusza dzsungel benyomását keltsék. Így áttekintve talán szimpatikusabb emberek a ’’favágók’’ a természetbarátok számára is, és látszik hogy munkájuk nagy része az erdő védelmét szolgálja, nem annak pusztítását. Amennyiben a felsorolt munkák bármeikére szüksége lenne akár 1000, de akár 100000 m2 –ről is legyen szó, állunk rendelkezésére, forduljon hozzánk bizalommal. Láncfűrészeink széles méretválasztéka, és egyedi építésű erdészeti kiközelítőnk – mely 10 éve arat sikert az erdészek körébe - a legmostohább körülmények között is megállja a helyét, és biztosítja a gördülékeny munkavégzést. |
|||||